2013-02-22

MÁR A TERVEZÉSNÉL LEGYEN JELEN A KIVITELEZŐ!

Évtizedes múltra visszatekintő generálkivitelezői tapasztalatunk azt mutatja, hogy a leendő kivitelezőt már a beruházások tervezési fázisában érdemes bevonni az előkészítő munkákba, hiszen a belső­építészek, építész tervezők, designerek jellemzően nincsenek felkészülve arra, hogy szakipari szempontok szerint is meg határozzák a kivitelezési elképzeléseik helyszíni, gyakorlati megvalósításának valamennyi műszaki részletét.

A legtöbb belsőépítészeti terv jellemző hiányossága, hogy a kivitelezési helyszín meglévő alaprajzi állapotának elnagyolt felmérési terveire építkezve készülnek el. Generál­kivitelezőként nem egyszer tapasztaljuk, hogy az ily módon tervasztalra vetett rajzi elképzelések jelenték­telennek tűnő tervezési pontatlanságai együttesen összeadódva olyan eltéréseket adnak az eredeti tervekhez képest, melyek a már folyó kivitelezési munkák közben teszik szükségessé az alaprajzi kialakítás újratervezését és okoznak ezzel nem várt többletköltségeket a megrendelőnek.

Kizárólag a minden műszaki részletkérdést megválaszoló tervezéssel kerülhető el az a gyakran előforduló kellemetlenség, hogy az ajánlati költségvetésből olyan munkarészek költségeinek meghatározása marad ki, melyek elvégzése műszaki szükségességből elengedhetetlen.

E problémák megelőzése érdekében generálkivitelezői árajánlatunk összeállítását minden esetben megelőzi egy saját magunk által elvégzett precíz helyszíni felmérés, melynek digitális tervformátumban való feldolgozása adja azt a felmérési dokumentációt, amely az építőipari részlettervek elkészítésének alapját képezi. A felmérési terv­rajzokba illesztjük be a kívánt alaprajzi- és belsőépítészeti elkép­zelések kivitelezési szintű részlet­terveit, így válnak meghatározhatóvá azon kivitelezési részmunkák, melyek költségigényét összesítő ajánlati végösszegre felelősen tudunk kivi­telezői árgaranciát vállalni.